… Magamra hagyott, elrohant és nem is nézett vissza. Én meg csak álltam, megdermedve a kert közepén, ahol néhány perce az igazságot vágta a fejemhez. Minden egyes kiejtett szava, színtiszta igazság volt, mégis iszonyatosan fájt.
„Szállj le a magas lóról Arrow és ne képzeld magad olyan nagynak, mert nem csak körülötted forog a világ. Jól jegyezd meg, amit mondok! Semmivel sem vagy jobb, mint Flavius!” Szavai visszhangzottak a fejemben.
Azelőtt sosem hittem volna, hogy ilyeneket mond nekem.
Olyan békés volt mikor karjaimban aludt, nekem is nyugalmat nyújtva és elüldözve rémálmaim. Most pedig, kimutatta a foga fehérjét.
Megdöbbentett ez a változás, viszont nagyon is jól ismertem az okát: Flavius! Amióta találkoztak, teljesen megváltozott. Az a mocskos valkűr tett valamit vele, talán megbabonázta! Csak egy pillanatra hagyom magara és már ott lohol mellette.
Olyan zavaró tudni ezt. Ki tudja milyen hazugságokkal tömi a fejét, ha így nekem esett.
De legjobban az dühített, hogy Alexandra hozzá hasonlít és őt tartja jobbnak. Egy valkűrt. Talán nem is tudja. Azt hiszem ideje lesz felvilágosítani.
De hol keressem? Hisz már elrohant, ki tudja hova. Beleszagoltam a levegőbe, a szél felém sodorta édes illatát. Nem volt messze. De más is kavarodott az illatával. Flavius!
Ha egy ujjal is hozzá mer nyúlni, én megölöm. Nem érdekel milyen kegyelmet kapott az ősöktől. Magasról teszek rá! Ez nem fog megállítani! Ezúttal túl messzire ment!
Elindultam az illat irányába. Közben azon töprengtem, hogyan kérjek bocsánatot Alexandrától. Igaza volt. Ez a viselkedés nem vallott rám. Megváltoztam, és az okát is nagyon jól tudtam. Ő! Hatalmas volt a vonzereje, amit mások is megéreztek, én viszont képtelen voltam ellenállni neki. Az igazat megvallva nem is akartam. Jól éreztem magam a közelében, ha távol volt, már rémálmok gyötörtek vele kapcsolatban. A halálát álmodtam meg minden egyes alkalommal, csak más-más módszerrel…
Éreztem a közelségét. Már csak néhány lépés és újra láthatom. Lassítottam, emberi tempót felvéve.
Mikor megpillantottam, a düh hatalmasodott el rajtam. Flavius karjaiban volt. Ebből elég! Most aztán cafatokra tépem! De nem tehetem Alexandra előtt, szörnyetegnek fog hinni és végképp eltávolodik tőlem.
Előbb farkasszemet néztem vele, majd megszólítottam:
–Flavius!–erre mindketten figyelmesek lettek. Alexandra is felém fordult. Arcán gyöngyként csillogtak a könnyei. Fájt ilyennek látnom őt.–Beszélnünk kell!
–Rendben! Mondd!–egyezett bele könnyedén.
–Négyszemközt.–kezdte érteni mit akarok. Lassan elengedte Alexandrát, súgott valamit a fülébe, majd magára hagyta engem követve.
Mikor már elég távol voltunk tőle, megálltam.
–Mit akarsz Arrow?
–Inkább te mit akarsz, Alexandrától?
–Ezt, hogy értsem? Csak barátok vagyunk!
–Vettem eszre!
–Különben, mi közöd van hozzá? Nem vagy az apja!
–Szeretem őt és nem tetszik, ahogy folyton utána mászkálsz!
–Szereted? Kérlek ne nevettess! Akkor miért bántod folyton?
–Ehhez neked semmi közöd!
–Ha már felhoztad, igen is van!
–Ó! Tényleg?–kezdtem elveszíteni az önkontrollt.
–Tényleg! Képzeld, ha nem lennel ekkora barom vele mindig, talán nem kötne ki folyton a karjaimban!
Na most aztán végképp betelt a pohár! Megragadtam a gallérjától és nekihajítottam egy öreg fának. A becsapodástól a törzse meg is hasadt. Kicsit megtántorodott, de rögtön talpra szökkent, kész arra, hogy folytassa a harcot…
Flavius szemszög
…Nem értettem Alexandrát. Folyton Arrowval lóg. Talán szereti azt a vámpírt? Nem hinném! Akkor meg miért?–merengtem mikor megpillantottam az említett személyt. Sebesen szaladt el a kastélyból. Vajon mi lelte? Gondolom megint az a barom miatt! Azt hiszem jobb, ha megállítom és utána járok!
Nem telt sok időbe, még utol értem és elálltam az útját. Meglepetésemre, meg se próbált kikerülni, helyette, karjaimba omlott és tovább sírt. Nem volt ötletem se, hogyan vigasztalhatnám meg. Csak átöleltem, remélve, hogy az segít egy kicsit megnyugodni.
Érdekelt, hogy mi történt vele, mégsem faggatóztam. Attól féltem, csak rontanék a helyzeten. Kis ideig így álltunk, mire a szél egy idegen szagot fújt felénk. Arrow!
Remek! Már csak ő hiányzott! Hamarosan fel is tűnt a láthatáron. Egy ideig csak farkasszemet néztünk, majd megszólalt.
–Flavius! Beszelnünk kell!–Alexandra is felé fordult, minek hatására a fiú keménysége egy pillanatra megingott.
–Rendben! Mondd!–szóltam vissza. Fogalmam sem volt arról, amit mondani akart.
–Négyszemközt!–fejezte be. Már indulni akartam mikor a lánnyal találkozott a tekintetünk.
Zaklatott volt. „Ne menj! Ebből csak baj lesz!” küldte felém gondolatban.
Már első pillanattól kezdve meglepett ez a képessége, bár nem tudom, miért? Hisz Starlyn is képes volt rá. Közel hajoltam hozzá, próbáltam megnyugtatni, fülébe suttogva:
–Minden rendben lesz! Ne aggódj!–majd magára hagytam és követtem Arrowt. Egy néhány perces séta után megállt.
–Mit akarsz Arrow?
–Inkább te mit akarsz, Alexandrától?–fordult felém.
–Ezt, hogy értsem? Csak barátok vagyunk!–nem értettem hova akar kilyukadni.
–Vettem eszre!
–Különben, mi közöd van hozzá? Nem vagy az apja!–vágtam vissza
–Szeretem őt és nem tetszik, ahogy folyton utána mászkálsz!
–Szereted? Kérlek ne nevettess! Akkor miért bántod folyton?
–Ehhez neked semmi közöd!
–Ha már felhoztad, igen is van!
–Ó! Tényleg?–kezdte gúnyosan.
–Tényleg! –na ezzel letörlöm a vigyort a képéről–Képzeld, ha nem lennél ekkora barom vele mindig, talán nem kötne ki folyton a karjaimban!–Ez végképp felvitte nála a pumpát. Gyorsan támadott, így esélyem sem volt védekezni. Nekihajított erőteljesen egy öreg fának. Becsapódáskor hallottam, ahogy megreped.
Ennyivel nem fog legyőzni! Ha harc, hát legyen harc!
Alexandra szemszög
Nehezemre esett elengedni Flaviust. Rossz megérzésem volt ezzel az egésszel kapcsolatban. Éreztem, hogy ebből a beszélgetésből rosszabb is lehet.
„Ne menj! Ebből csak baj lehet!”küldtem felé az aggodalmam, mire ő megpróbált megnyugtatni.
–Minden rendben lesz! Ne aggódj!–suttogta, majd elment. De ez nem segített csillapítani az aggodalmam, ahogy az sem, hogy magamra hagyott.
Megpróbáltam másra terelni a figyelmem, aztán eszembe jutott valami. Madya! Beszélnem kell vele. Hiszen hamarosan szükségem lesz az emberi tapasztalataimra.
–Madya! Hallgasd meg szavam!–küldtem fele gondolatban.
–Napról-napra egyre jobb leszel kedvesem. Büszke vagyok rad!
–Köszönöm! De nem erről szeretnek beszélni. Ezt te is jól tudod.
–Igaz és megértem az aggodalmad a fiuk miatt.
–Talán emberi tapasztalataim segítenének megoldani a helyzetet.–próbálkoztam.
–Talán! Vagy rontanának rajta!
–Ezt, hogy érted?
–Elgondolkodtál azon, amit kértem?–most megfogott.
–Nem!–vallottam be őszintén.
–Az élet nem csupa móka és kacagás, ezt már észrevehetted volna. Van negatív oldala is. Az erőd pedig napról-napra nő. Elgondolkodtál azon, hogy milyen hatással lesznek a rossz emlékek, a megrázó események rá?
–Nem!
–Én a helyedben megtenném, mielőtt döntenék.
Igaza volt. Gondolkodnom kellett volna ezen, de a jelenlegi körülmények között esélyem sem volt hasonló luxusra.
Ekkor valami megzavart. Egy fa dőlt ki a közelben hatalmas reccsenéssel. Mintha villám csapott volna bele, de egyetlen felhő sem volt az égen. Óriási erőre van szükség, hogy egy akkora fát kitörjenek.
A fiuk arra mentek. Jaj ne! Csak nem egymásnak estek?! Oda kell mennem, gyorsan, még mielőtt túl késő lenne.
Szaladtam, ahogy lábaim bírtak. Miért hagytam, hogy elmenjenek?! Miért nem tudtam, egyszer hallgatni a megérzésemre?! Ha kárt tesznek egymásban, az csakis az én hibám lesz. Egyedül az enyém!
Hamar rájuk találtam, de megdermedtem a látványtól. Arrow eszeveszetten vicsorgott, akár egy vadállat, szemfogai is ki voltak engedve. Szemei nem az éhségtől izzottak, a düh uralkodott bennük heves lángjaival. Flavius figyelte minden lépését, kardjával próbálta kivédeni támadásait.
Érkezesemkor épp újra egymásnak estek, gátlástalanul nem féltve saját életüket harcoltak egymás ellen. Arrow vadul beleharapott Flavius nyakába, ki fegyverével hasította fel a fiú combján a bőrt. Szörnyű műsor volt. Erőt kellett vegyek magamon, hogy meg tudjak szólalni.
–Hagyjátok abba!–ordítottam nekik–Teljesen elment az eszetek?!
–Ne avatkozz bele!
–Ez nem a te harcod. Csakis ránk tartozik!–kaptam a választ miközben folytattak a harcot.
Ekkor megcsapott vérük édes illata. Olyan csábítást jelentett számomra, amilyent eddig meg nem éreztem. legszívesebben elszaladtam volna, minél messzebbre, hogy kitisztítsam a fejem, hogy ne engedjek a kísértésnek. De nem tehettem. A fiuk harca végzetessé is válhat, amit nem engedhetek. Nem veszíthetem el őket.
Cselekednem kell! Mielőtt ismét egymásnak estek közéjük álltam. Bíztam az erőmben, ezért nem féltettem az életem. Ők viszont igen.
–Elég!–kiáltottam el magam újra, mire ők kicsit megtántorodtak, de nem álltak le a támadással.
Két kezemmel megálljt intettem. Nem vált be, így az erőmet is be kellett vetnem. Erősen koncentrálva mindkettőt hátra lökte, egy-egy fának ütköztek. Megpróbáltam kárt nem tenni bennük.
–A harcnak vége!–jelentettem ki határozottan szúrós szemekkel nézve végig rájtuk.
„Flavius! Menj vissza a kastélyba!”–utasítottam gondolatban.
–Nem!–meglepett a válasza–Hiba volt megállítani minket. Ez a harc elkerülhetetlen. Ha nem most, akkor máskor folytatjuk!–szemeben a harc lángja égett vadon. Soha nem láttam meg ilyennek és Arrow is egyet értett vele.–Ezt te nem értheted!
–Persze, hogy nem értem!–kezdtem hisztérikusan–Nem értem minek kell ez a harc? Minek akarjatok megölni egymást? Mit hoz neked a nyereség?–folytattam, szemeim már könnyekben lábadtak.–Ez a harc, nem old meg semmit!–nem bírtam tovább. Muszáj volt eltűnnöm innen, hogy képes legyek lenyugodni.
Meg hallottam kétségbeesett kiáltását, de nem érdekelt. Minél messzebb akartam kerülni tőlük.
Arrow szemszög
–Alexandra!–kiáltottuk egyszerre. De ő nem állt meg, még csak hátra sem nézett, rohant könnyeit záporként hullatva, majd eltűnt az erdő sötétségében. Kis ideid csak bámultam utána.
–Részben igaza van.–vallotta Flavius.
–Nem! Teljes mértékben igaza van!–ez volt az igazság–Ahogy neked is! Én rontottam el mindent.
–Lehet. De még nem késő rendbe hozni.–meglepett, hogy így gondolja–Menj és keresd meg! De ezúttal ne lődd el, mert ha még egyszer megbántod, esküszöm, nem állok jót magamért! Megértetted?
–Igen!–majd rohanni kezdtem, bár fogalmam sem volt, merre kezdjem a keresését.
Beleszagoltam a levegőbe, de nem éreztem édes illatát.
–Alexandra?–kiáltottam, mert nem volt jobb ötletem.
Egy órát pásztáztam az erdőt, de mind hiába. Talán vissza ment a kastélyba. Gyors léptekkel szeltem át az erdőt az otthonom irányába, reménykedve, hogy megtalálom, bár fogalmam sem volt arról, mit is mondhatnék neki.
Egy biztos, most mindent elrontottam, mert önfejűen cselekedtem… és talán örökre elveszítettem őt. Nem! Nem szabad feladnom a reményt!
Hamar elértem a kastélyt, utam rögtön a bejárati őrhöz vezetett.
–Nem láttad Alexandrát?–aztán rájöttem, hogy nem is mutattam be senkinek–Tudod, azt a lányt aki néhány napja érkezett. Aki ott volt ma az edzésen.–magyaráztam, türelmetlenül várva a válaszra.
–Nem! Amióta elrohant nem!
–Mikor volt ez?
–Néhány órája, de rá néhány percre te is elmentél.–szóval nem jött vissza, de akkor hova mehetett? Mintha elnyelte volna a föld. De nem adhattam fel, még nem! Jóvá kell tennem valahogy a hibámat.
–De veled meg mi történt? Rosszul sült el a vadászatod? Vagy rád támadott egy grizli?–hát, tényleg úgy nézhettem ki a harc után. A sebeim már nagyrészt begyógyultak, viszont a ruháim összetépkedve lógtak rajtam.
Talán jobb lesz ha kicsit rendbe szedem magam, aztán folytatom a keresést. Lehet időre van szüksége, hogy feldolgozza ezt az egészet…
5 megjegyzés:
Szia! Jó, hogy több szemszögből mutatod ugyanazt, de mégiscsak Alexandra szemszöge a nyerő:) Szerintem ő sem tudja, melyiktől mit akar, de azért remélem Arrow-val kibékülnek, bírom a srácot.:)
Nálam is Alexandra a nyerő...:)...
Hello mindenkinek!
Örülök, hogy tetszik a változás, és igen, még fogok más fejezetet is így megszerkeszteni.
Darolyn ne aggódj, kis idő múlva ki fognak békülni és lenyugodnak a kedélyek. Amúgy nekem is Alexandra szemszöge a kedvencem.
A következő egy-két fejezetnél visszatérek a megszokott szerkesztéshez, de ez nem azt jelenti, hogy izgalommentesek lesznek. Hamarosan új szereplők fognak bemutatkozni fokozva a feszültséget. Na, de erről egyelőre ennyit.
Még nem tudom mikorra készül el a friss, talán ma, viszont nem ígérek semmit.
Pusza mindenkinek ;)
Szörnyen hálás vagyok, hogy írtál a blogomra, szerintem anélkül meg sem találtam volna ezt a csodás történetet. Biztos vagyok benne, hogy egy újabb rendszeres ólvassót találtál.
Iszonyatosan jó az egész alaptörténet és a karakterek is.
Várom a következő fejezetet.
puszi Gianna
Szia!
Huh Dark Angel! Ez fantasztikus lett. Csak úgy pörögtek az események. A többihez képest sokkal hosszabb lett, de én észre se vette olyan rövidnek tűnt még így is a történet. Nagyon, de nagyon jó. Tetszett és már izgatottan várom a kövit. Nekem is tetszik a több fejis bemutatás. Most általában én is így írok és szerintem izgalmas a többi szereplő fejébe is bele látni és megismerni lelkiállapotukat. Végig lekötött, mint mindig és csak akkor vettem észre, hogy vége, amikor már nem volt tovább szöveg :)
Megjegyzés küldése