Holdfény: IV. fejezet- Démon 1.rész

Alexandra szemszög

A hang egyre csak közelített, tovább kiáltva a nevem. Aztán megláttam. Arrow volt az, aggódva kiabált utánam. Kicsit tépett volt, haja bozontos, ruhai a vad nyomait őrizték. Gondolom vadászat közben szerezte. Jobb karján hosszú karom nyomok húzódtak. A seb már gyógyulóban volt. Érdekes, ez eddig még nem tűnt fel rajta. Talán azt is ez alkalommal szerezte? Mikor megpillantott, megkönnyebbülés jelent meg az arcán.

–Alexandra! Már mindenhol kerestelek. Hol voltál? Már hajnalodik.–Ekkor ébredtem rá, hogy mennyire eltelt az idő. Nekem csak pár percnek tűnt, közben néhány órát tárgyaltam Madya-val.

–Alexandra? Jól vagy?–kérdezte aggódva. Talán kicsit túl bamba voltam.

–Igen, csak kicsit elgondolkodtam. Azt mondtad mindjárt hajnalodik? Akkor miért vagy kint?

–Aggódtam miattad!–vallotta.

Ajkain még friss vér csillogott. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, mámorító illata elcsábított. Közelebb leptem Arrowhoz, lenyalva ajkairól a vörös csábítást, majd enyhe csókot adva helyükre.Viszonozta a gesztusom, csakhogy ő sokkal szenvedélyesebb volt. Nem hezitáltam, tovább csókoltam. Szájában még éreztem az áldozata vérének édes ízét. Ezúttal ő törte meg a varázst.

–Azt hiszem gyakrabban kéne vadásznom, ha ezt a hatást kelti benned, ha meglátsz!–mondta gonosz mosollyal az arcán. Szóval azt hitte, hogy azért teszem? Hát nagyot tévedett.

–Nem bukok a szakadt pasikra!–vágtam vissza, mire ő felmérte ruháin a károkat.

–Ó, kicsit rosszul sült el és nem volt időm átöltözni.–Mondta egyszerűen–Biztos nem vagy szomjas? Még van időnk egy gyors vadászatra.–csábító ajánlat, viszont amíg életképes vagyok addig, nem gyilkolok.

–Most nem. Talán majd legközelebb.

–Rendben! Akkor menjünk vissza a kastélyba. Fáradtnak tűnsz.–Milyen jó megfigyelő. Fáradt voltam, nem is csoda egy ilyen éjszaka után. Ő persze tele volt energiával. Hát igen, ez a friss vér hatása.

–Ez a folytonos akció és izgalom megterhelő!

–Elhiszem!–kezdte megértően–Ha kimerültél, csak szólj. Majd viszlek a karjaimban!–mondta gúnyolódóra váltva.

–Kösz, de nem szükséges. Azért nem vagyok annyira fáradt.

–Te tudod!–nem törődöm módon vállat vont, majd folyatta útját.

Én pedig követtem őt. Közben azon töprengtem amit Madya mondott. Szavai visszhangzottak a fejemben: „Több a hátránya, mint az előnye!” Mire értette? Nem maradt időm megkérdezni. Bárcsak Arrow két perccel később érkezett volna, akkor talán most többet tudnék.

Visszaértünk a kastélyba. Szótlanul lépkedtünk felfele a lépcsőkön egészen a szobánkig. Akkor megállt és szembe fordult velem. Láttam rajta, hogy velem akar maradni, viszont én magányra vágytam, ezert úgy tettem, mintha észre se venném. 

Elköszöntem, majd bementem a szobámba. Az ágy már hívogatott, úgy éreztem, mintha már évek óta nem aludtam volna. Ez az egész teljesen kimerített. Most végre magamra maradtam. Ez megfelelő alkalom lett volna a gondolkodásra. De képtelen voltam rá, a fáradság ledöntött.

Gyorsan átöltöztem, ágyba bújtam. Kis idő múlva már bekesen szárnyaltam az álomvilágba.

Ezúttal viszont álmom is volt. Amire régóta nem volt példa.

Különös helyszínen találtam magam. Hasonlított a kastély kertjéhez, mégis más volt. Ezerszer szebb. A fák csak úgy ragyogtak körülöttem, mintha drágakövekből lennének kirakva. A békesség birodalma. Talán a mennyország, vagy talán nem. Olyan volt, mintha jól ismerném, pedig még soha nem jártam ott. Vagy mégis? A táj közepén megpillantottam két gyereket. Két kislány együtt játszott. Egyik sötét barna hajú volt kék szemekkel. Mégis volt valami különleges rajta. Szárnyai voltak. Talán angyalok? 

A másikat is szemügyre vettem. Ő más volt. Ragyogott, mint ezernyi gyémánt. Egy vámpír. Olyan fiatalon? Csak sajnálni tudtam, arra gondolva, hogy így kell éljen az örökkévalóságig. Felém pillantott. Gyönyörű smaragdzöld szemei találkoztak az enyémmel. 

Meghökkenve néztem végig rajta. A szeme és a haja is ugyanaz az árnyalat… mint az … enyém. Még az arca is! Mintha egy olyan tükörbe néznék, amely megfiatalít. De ez nem lehet! Képtelenség! Én nem voltam vámpír gyermekkorom óta! Akkor tudnék róla! És nem is láttam még angyalt!

„Ez csak egy álom!” Próbáltam nyugtatni magam, de tekintetem nem tudtam elszakítani az övétől. Teljes mértékben olyan volt, mint én. Ez mit jelenthet?

Elképzelni sem tudtam. Talán ő tudja a választ. Közeledni kezdtem hozzájuk, lassan nehogy megijedjenek. De hiába haladtam előre a távolság nem szűnt köztünk. Mi ez az egész? Majd egy hideg érintés felébresztett.

Arrow állt az ágyam mellett, engem fürkészve. Nyúzottnak tűnt. Sejtettem miért van itt.

–Rémálmod volt?–tettem fel a kérdést ásítás közben, de már tudtam a választ.

–Ugyanazok az álmok!–sóhajtotta–Nem hagynak nyugodni!–Ült le az agyám szélére.

–Tálán segítene, ha beszelnél róluk.–Tettem a kezem a vállára megnyugtatás keppen.

–Képtelen vagyok rá! Túlságosan szörnyű!

–Akkor, mit tegyünk?–tettem fel a kérdést, miközben a fejem a vállára helyeztem. Mosolyogva nézett rám.

–Nem tudom, de neked pihenned kéne. Olyan vagy, mint egy zombi.–nevetett tovább.

–Ha ha ha! Nagyon vicces. Szerintem nézz tükörbe és csak aztán ítélkezz felettem, mert te sem festesz valami fényesen.–Ekkor felállt és a szoba sarkában álló tükörhöz ment.

–Ó te jó ég! Igazad volt! Így legalább kezet foghatunk.–csinált belőle viccet. Én csak a szemem forgattam, majd a fejemre húztam a takarót. Nem volt kedvem ehhez. Fáradt voltam.–Csak azt ne mondd, hogy már alszol.–húzta le rólam a takarót, hogy a szemembe nézhessen.

–Képzeld megpróbálnám!–morogtam neki–Amiért te nem tudsz aludni, azért mást hagyhatnál! Menj idegesíts más valakit!–húztam vissza a takarót.

–Képes lennel nyugodtan pihenni, mikor tudod, hogy engem rémálmok gyötörnek?–kérdezte boci szemekkel nézve rám.

–Még szép! Ja és ezzel engem nem szedsz le a lábamról.–duzzogtam neki tovább.

–Ó, tényleg?–húzta fel az egyik szemöldökét– Akkor talán ezzel!–Hirtelen rajtam kötött ki, lefogva mindkét csuklom, hogy még mozdulni se tudjak. Gonoszul vigyorgott. Orrával végigsimította a bőröm a kulcs csontomtól az államig. Majd megállt és a fülembe suttogta: –És ehhez mit szólsz?–lehelete csiklandozta a bőröm.

–Ha így folytatod, kiraklak kicsit sütkérezni a napra!–vágtam vissza ugyanolyan csábosan, ahogyan ő tette.–Kíváncsi vagyok, ahhoz mit szolnál?

–Hú! Te aztán gonosz vagy!–mondta miközben lemászott rólam, szabadon engedve. Tudta, hogy nem viccelek.

–Kösz! Tudom!– vallottam egyszerűen–És most, ha megbocsájtasz, aludnék egy keveset.–mondtam miközben magamra húztam a takarót. Elkomorodott és vissza indult a szobájába. Gondterhelten kullogott az ajtó fele. Ezt nem bírtam. Nem akartam megbántani. Mikor megfogta a kilincset utána szóltam.

–Arrow!–sóhajtottam–Maradhatsz, ha ez tédeg megnyugtat. Viszont ez az utolsó alkalom.–kötöttem ki a feltételem. Bár sejtettem, hogy nem így lesz.–És ha nem haragszol én pihenni szeretnek, szóval nem fogok virrasztani melletted egész nap.–huncut mosolyt kaptam válaszul.

–Nem is kell! Melletted én is tudok pihenni. –majd sarkon fordult, odajött az ágyamhoz. Mellém feküdt és szorosan átölelt. Pár perc múlva már bekesen szundikált. Nagyon irigyeltem emiatt, hisz én képtelen voltam vissza aludni.

Felmerült bennem a tény, hogy talán kihasznál ezzel a rémálom sztorival és ezért „képtelen” beszelni róla. Hamar elhessegettem a gondolatot. Ez mégsem lehet, hisz folyton hallom őrült ordítozásait, biztos nem öntudatosan teszi ezt.

 Aztán más gondolat nem hagyott nyugodni. Az álmom. Talán nem is álom volt, hanem egy emlék. Vagy talán látomás, nem tudtam biztosan. Csak a kislányra tudtam gondolni aki pont olyan volt, mint én. Tökéletesen megeggyeztunk. Csak egyetlen aprócska eltérés volt köztünk. Ő vámpír volt, már gyerek korától, én pedig csak most változtam át.

Talán van valami jelentősége, de képtelen voltam rájönni, hogy mi lehet az. Hiába töprengtem, nem tudtam megfejteni a rejtélyt. Már kezd sok lenni. Azt hiszem segítséget kell kérnem. De kitől? Hisz senkit sem ismerek itt Arrown és Flaviuson kívül. Ha pedig nekik mondom el, félek, hogy túlreagáljak az egészet. Talán egy könyv segíthet!

Ez az! megkérdezem Flaviust, hol a könyvtár, ott remélhetőleg találok valamit ami segíthet. Miután lemegy a nap, az lesz az első dolgom. Addig is jobb lesz ha kiürítem az elmém és megpróbálok pihenni. Valami azt súgja, hogy szükségem lesz rá…