Holdfény: III. Fejezet- A rejtély 3. rész

Alexandra szemszög

Miután mind eltűntek az erdő sötétségében, a fiuk termettek mellettem. Aggódtak miattam, ez érthető, hisz én is ezt tenném, viszont szerintem kicsit túlzásba vittek, mikor kérdéseik sorozatával bombáztak.

–Jól vagy? Nincs semmi bajod?

–Minden rendben?

–Igen minden rendben!–nyugtattam meg őket, bár még nem dolgoztam fel a történteket.

–Ez káprázatos volt!–ámuldozott Flavius–Ahogy képes voltál  szembeszállni velük, teljesen egyedül!

–Káprázatos? Hiszen majdnem megöltek, azok a dögök! Szerinted ez káprázatos?–kezdett hevesen vitázni Arrow.

Akkor, mintha mély álomból ébredtem volna, felvillant előttem a legfontosabb kérdés:

–Mit kerestek ti itt?

A fiuk egymásra néztek, nem tudták eldönteni, hogy ki kezdje. Végül Flavius törte meg a csendet.

–Láttam, ahogy elrohantál! Zaklatottnak tűntél, ezért gondoltam utánad jövök.–magyarázkodott.

Bólintottam, majd Arrowhoz fordultam. Flaviusról legalább tudtam, mikor érkezett, de Arrow, kész rejtély volt számomra.

–És te? Neked mi a mentséged?–faggattam.

–Hagyjuk!–mondta nem törődöm módon miután Flaviusra pillantott, majd vissza indult a kastélyhoz.

–Tessek?!–szóltam utána meglepetten. Bocsánatkérően biccentettem Flaviusnak, majd elindultam a fiú után. Már messze jártunk mikor utolértem.–Várj!–kiáltottam utána, mire ő megállt. Végre engem is számba vett.

Nagyot sóhajtott, majd megfordult és karjai börtönébe zárt, ahonnan nem volt menekvés. Szemei az enyémekbe fúródtak, aztán megszólalt.

–Aggódtam miattad!–közelebb hajolt, meg jobban magához szorítva. Már szinte levegőt venni sem voltam képes. Szerencsére nem volt szükség rá. Ez az egyik előnye annak, hogy vámpír vagy. Mégis kellemetlen érzést okozott. Erre ő is rájött ezért lazított a szorításon majd folytatta–Mikor nem voltál mellettem, iszonyúan megijedtem. Azt hittem bajod esett!–aztán megfogta a karom, melyen néhány perce vérem folyóként csorgott, helyén most vastag sebhely húzódott–És igazam volt!–ezzel nem tudtam vitatkozni.

Csak pillantásom szakítottam el az övétől, azt sem sokáig, mert kezét az állam alá helyezte felemelve azt. Tekintetünk újra egymáséba fonódott, csakhogy az övé ezúttal lágyabb volt.

–Sajnálom!–sóhajtotta–Nem akartalak megbántani!

–Semmi baj.–próbáltam megnyugtatni.–Viszont lenne egy kérdésem. Miért viselkedtél olyan ellenszenvesen, amíg jelen volt Flavius is?–elkerülte a tekintetem és kezdett eltávolodni tőlem, még teljesen el nem engedett.

–Arrow?–próbálkoztam tovább, bár láttam rajta, hogy nehéz erről beszelnie.

–Féltékeny voltam, renden?–szakadt ki belőle végül. Meglepett a válasza.

–Féltékeny? Flaviusra?

–Igen. Én halálra aggódtam magam miattad és te azzal az…–kereste a megfelelő szót–az őrrel szórakozol!–vallotta kicsit ingerülten. Ezt nem hiszem el!

–Ugye csak viccelsz? Csak beszélgettem Flavius-al, semmi több! Nem is értem, miért magyarázkodom neked!–vágtam a fejéhez felháborodottan.

 Már indulni akartam, mikor elkapta a kezem és visszarántott magához, mire én tehetetlenül hulltam karjaiba. Tekintetünk újra találkozott. Határozott volt. Nem tétovázott. Ajkait az enyémre tapasztotta, keményen csókolva. Élkepesztően meglepett e tette. Viszont hamar megtaláltam a ritmusát. Elégedetten mosolygott csókjaink között. Én sem panaszkodhattam, hisz végre át érezhettem azt, amit ő érez irántam, szenvedélyes, vad szerelmet. Úgy falta ajkaim, mintha évek óta éhezne rájuk. Érzelem hullámai kimondhatatlanul erősek voltak, már megszédítettek. Sosem gondoltam volna, hogy így érez irántam. Igaz nem is volt mikor, hisz még csak két napja ismerem. Határozott volt, tökéletesen tudta mit akar. Ezt sajnos magamról nem mondhattam el. Nehezemre esett elszakadni tőle, mégis megtettem. Muszáj volt. Kételkedtem  a saját érzéseimben. Túl gyors tempót diktált, amit én képtelen voltam tartani.

Kérdőn nézett rám, de nem szólt semmit.

–Sajnálom! De én most képtelen vagyok erre!–mentegetőztem–Túl gyorsan történik minden. Néha úgy érzem, hogy kicsúszik a föld a lábam alól. Én…–ujjat a számra helyezte, nem engedve, hogy folytassam.

–Megértem.–kezdte csábosan, hogy a legtöbb lány hanyatt esett volna tőle. Én még tartottam magam. A kérdés az, hogy meddig?–És várok rád, ameddig csak szükséges, csak annyit mondj, érdemes-e a várakozás?–Na ezzel megfogott!

–Nem tudom mit érzek irántad Arrow! Túl zavaros még minden. Időre van szükségem.–megértően bólintott, majd gyorsan témát váltott.

–Nem vagy szomjas? Épp vadászni indultam. Velem tarthatnál.–még nem adtam fel az érvemet miszerint: nem gyilkolok. Amíg van elég erőm, kemény maradok.

–Nem. Azt hiszem vissza megyek a kastélyba. Rám férne egy kis pihenés. Te csak menj nyugodtan.–Láttam rajta, hogy nem tetszik az ötlet. Kis ideig hezitált, majd beletörődött. Mielőtt elment, csókot nyomott a homlokomra.

Végre magamra maradhattam kicsit. Már nagyon rég vártam erre, de valahogy furcsán éreztem magam. Üresnek. Próbáltam visszaemlékezni emberi életemre, mert biztos voltam benne, hogy már voltam hasonló helyzetben. De minden próbálkozásom hiábavalónak bizonyult. Emlékeim helyen, csak egy hatalmas fekete űr maradt.

Biztos voltam benne, hogy és Madya műve. De miért tette? Miért fosztott meg mindentől, ami az emberi élethez fűzött? Ideje volt megkérdeznem.

Körülnéztem és miután megbizonyosodtam afelől, hogy senki sincs a közelben, az égre néztem:

–Madya!–kiáltottam. Semmi válasz. Kezd idegesítővé válni!

–Madya! Kérlek válaszolj!– próbálkoztam ismét. Kis ideig semmi.

–Hallak kedvesem! Mondd, mit szeretnél?–hallatta válaszát a fejemben.

–Tényleg nem tudod, mit szeretnek?–költői kérdésnek szántam, ő mégis válaszolt.

–Valójában tudom! Hallom a gondolataid is. Mondanivalód nem szükséges szavakba öntened és az égre kiáltanod. Elég ha kigondolod őket. viszont erősen kell összpontosítanod ahhoz, hogy gondolataid tisztán, érthetőek legyenek a többiek számára.

–Többiek? Ezek szerint másokkal is tudok így kommunikálni?–kérdeztem most már gondolatban.

–Igen. Viszont sokat kell gyakorolnod,hogy gondolataid a megfelelő személyhez jussanak. Tudod ez a javadra szolgálhat mikor az ellenség vesz körül és közölni akarod a társaddal a terved, de nem szólhatsz egy szót sem. Különben jól csinálod, viszont nagyon vigyázz arra, hogy ne veszítsd el az összpontosításod. Az akár a végzetedhez is vezethet.–nagyot nyeltem erre a gondolatra.

–Térjünk vissza a tárgyra!–váltottam témát.

–Egyet értek! Az emlékeid akarod, viszont azt nem tudom, hogy miért?

–Ez az egyetlen dolog, ami megmaradt nekem.

–Alexandra, ezt te nem érted!

–Persze, hogy nem értem! Kérlek magyarázd el!–dühöngtem gondolatban.

–Amikor átváltoztál, az életed véget ért. Meghaltál. Majd újjászülettél. Ez a reinkarnáció. Az új életedben pedig nem lesz szükséged az emlékeidre.

–Ezt miből gondolod?–kezdtem vitatkozni.

–És te miből gondolod, hogy szükséged lenne rájuk?–Ezzel nem fog megfogni!

–Igaz csak 18 évet éltem emberként, mégis sok minden történt velem az idő alatt. Azokat a tapasztalatokat, melyeket akkor szereztem, ebben az életemben is felhasználhatnék.

–Ez egy jó érv!–vallotta–Viszont negatív hatásai is lehetnek. Talán több hátránya, mint előnye.

–Én nem vagyok annyira biztos benne. Kérlek Madya! Hallgasd meg szavam!

–Néha nem értem a gondolkodásmódod!–sóhajtotta.

–Ezt mire érted?

–Miért titkolod a mivoltod a szerelmed előtt? Kijátszod a bizalmat. Ez nem fog jóra vezetni!

–A szerelmem?!–kérdeztem, pedig tudtam a választ.

–Látom az érzéseid. Olvasok benned. Néha mégsem értelek!

–Nem tudom, mit érzek iránta. Csak azt tudom, hogy fontos nekem és félek, ha elmondom neki, hogy hercegnő vagyok, eltávolodik tőlem. Valami októl fogva utalja a nemeseket.

–Alexandra!–Hallatszott egy kiáltás a távolból. Megzavarta az összpontosításom. A francba! Miért pont most?!

–Átgondolom a kérésed! Viszont még mindig amellett érvelek, hogy hibát követsz el, ha nem mondod el neki az igazságot. Előbb-utóbb úgy is megtudja valaki mástól, akkor pedig már menthetetlen lesz a helyzet.

Már képtelen voltam koncentrálni. A hang mely a nevemet kiáltotta, egyre csak közeledett, még Madya hangja teljesen eltűnt. Olyan volt mintha mély álomból hirtelen ébrednék. Nem tudtam pontosan hol vagyok vagy ki szólít…