2014. június 9., hétfő

19. Fejezet

Alexandra szemszöge

Követtem a nyomait és éreztem, hogy nincs messze. Nem volt esélye ellenem. Túlságosan hajtott a bosszúvágy. Nem tehette ezt velem, legalább is nem büntetlenül. Láttam a mozgását elöttem, mégsem voltam képes felismerni. Mikor a kastély fele vette az irányt sikerült utólérnem. Pár lépéssel volt elöttem, tudtam, hogy elkapom. Kinyújtottam a kezem, majd rávetettem magam és... a földön landoltam. Egyszerűen átestem rajta. Gyorsan körülnéztem és a kastély egyik magas fala mellett talátam magam, teljesen egyedül. Sehol nem láttam őt. Többször is figyelmesen körülnéztem, de semmi. És mégis, hogy kerültem ide? Hisz még nagyon messze voltam, mikor el akartam kapni. Ennek nem volt semmi értelme. És mégis mi a fene volt az? 
Majd meghallottam, egy szívszaggatósikolyt. Aisha! Mi a fenét keres az én szobámban? Nem teketóriáztam tovább futásnak indultam, majd könnyedén felugrottam az erkélyemre.
-Mi folyik itt?- kérdeztem amint landoltam, csak aztán vettem észre, hogy Aisha nem volt egyedül. Robert épp felráncigálta a földről még Arrow kardot szegezett a torkához. Flavius pedig mindezt tétlenül figyelte. Kérdésemre mindannyian felfigyeltek, mintha szellemet láttak volna. - Tedd le a fegyvert Arrow!-mire ő feleszmélt és jobban odaszorította a kardot Aisha nyakához. Nem vártam válaszra egyszerüen odarohantam hozzá kikapva a kardot a kezéből, majd elkaptam a nyakát és a falhoz szorítottam. Erre a szemei mégjobban elkerekedtek, nem tudván mire vélje a reakcióm. - Mire volt jó ez az egész? Teljesen megbolondultál?
-Azt hittük bántott!- nyögte ki végül Flavius.
-Miért hittetek hasonlót?
-Napok óta senki sem látott! Ő és Kate voltak az utolsók akikkel együtt láttak! Így arra...
-Elég! Nem akarom tovább hallgatni! Kérlek hagyjatok magamra!-kérésemre senki nem mozdult-Mindannyian!- Erre Aisha volt az első aki reagált. Megpróbál felkászálódni a földröl.- Te nem Aisha, de mindenki más igen.
Flavius és Robert bár vonakodva viszont elhagyta a szobám, Arrow viszont egyáltalán nem akart megmozdulni.
-Hol voltál?-kérdezte
"Varázs alatt volt egész mostanáig! Nem tud túl sokat."-küldte Aisha gondolatban.
-Nem hiszem, hogy magyarázattal tartozom neked.-vágtam vissza.-És te, merre jártál?
-Aludtam.
-Napokig?-kérdeztem, miközben felemeltem az egyik szemöldököm, hitetlenkedve.
Erre ő csak kinyította a száját majd becsukta, bizonyára meggondolva magát, majd egyszerűen sarkon fordul és elhagyta a szobát mentve azt a kevés büszkeségét.
-Kösz a tippet, mondd csak, jól vagy?
-Igen remekül, de nem tudom meddig lettem volna, ha nem jelensz meg időben.-mondta Aisha mikozben feltápászkodott, majd leült az egyik közeli fotelbe. Nem nézett ki valami fényesen.
-Mióta kínoznak itt?-tettem fel végül ezt a kényes kérdést, ami eddig nyomta a szívem.
-Kérlek, ne nyaggas, így is pokol volt ez a nehány napom. Eddig a lelkiismeret, most meg ezek az ökrök.-sóhajtotta gondterhelten.-A sebeim begyógyulnak, igaz kicsit nehezebben, a kard miatt, de túlélem. Inkább mondd el veled mi történt. Utoljára mikor láttalak vak voltál.
-Szerencsére már nem vagyok az. Hála Démonnak. Viszont láttam anyámat!
-A királynőt? Még él? De azt hittem...
-Nem. Nem él! Találtam egy holtak tükrét az erdőben és fogalmam sincs hogyan, de megidéztem őt.
-És... milyen volt?
-Furcsa, de megértő...
-És az apád?-kérdezte mire nekem kibuggyantak a könnyeim, így fejetcsóvalva voltam képes válaszolni.-Hé ez nem olyan rossz dolog, sőt azt jelenti, hogy még van remény... ő talán még él. Csak annyi a dolgod, hogy megtaláld.
-Félek! Hogy ha rátalálok, őt is elvesztem, mint az anyám.- mondtam zokogva- Valaki követett az erdőben és mikor nem voltam figyelmes összetőrte a tükröt. Követtem őt de felszívódott mint a kámfor. Nem akarom veszélybe sodorni az apám.
-Te tudod, de én úgy vélem badarság. De legyen ahogy te akarod. Én most megyek és lefürdök, majd kiruccanok. Velem tartasz?
-Hova?
-Ha jössz megtudod, ha nem akkor, jobb ha nem avatlak be a részletekbe, talán félreérted.
-Még meggondolom, de elöbb szeretném Katet is meglátogatni. Meg akarok bizonyosodni afelől, hogy jól van.
-Eléggé összevesztek Arrowal, ahogy hallottam. Szólj, ha mégis velem akarsz tartani.-majd felált és kisántított az ajtón. Én gyorsan bementem a fürdőszobába, hogy rendbe szedjem magam, de amint beléptem, tekintetem megakadt a tükrön. Olyan más volt tükörbe nézni most, hogy alig fél órája anyámmal beszéltem egy hasonlón. Most pedig egy ismerős lány pillantott vissza rám. Haja olyan volt, mint egy szénakazal szemei fáradtak, táskásak. Összképben soha nem mondtam volna, hogy vámpír. Rég megmondták, hogy más vagyok, mint a többiek, de csak most jövök rá, hogy mennyire is. Bármikor emberek közé kerülnék észrevétlenül el tudnék tűnni. 
Gyorsan megmosakodtam és kifésültem a hajam, majd átvettem valami elfogadható ruhát. Tíz perc múlva lesiettem a lépcsön, majd a földszinten kerestem Kate szobáját. Még egyszer jártam ezen a folyósón, mikor a könyvtárat kerestem. A bejárati őr szerint itt laknak az úgymond vezérek Katrine, a könyvtáros pont a könyvtár mellett, Liliam vele szemben, a gróf pedig a folyósó közepén. Kate szobája kicsit távolabb mindenkitől a folyósón a második ajtó volt. Lágyan bekopogtam.
-Menj el!- jött a durva válasz túlról.
-Biztos vagy benne?-óvatosan benyitottam a szobába- Nem akarlak sokáig fenntartani, csak látni akartam, hogy jól vagy e?
-Szóval Arrow elmondta, hogy szakítottunk?-mondta félfoggal.-Gondolom menti magát az egész alól.-folytatta flegmatikusan miközben visszafordult a böröndjéhez
-Nem, valójában nem beszéltem vele. Aishat rendesen megsebezték a fiúk a távollétemben, gondoltam téged is bántottak.
-Nem. Azt hiszem tudok vigyázni magamra.-morogta válaszként.
-Kérlek Kate ne haragudj! Csak aggodtam, de nem is zavarlak tovább.-mondtam miközben sarkon fordultam, de mielött kisétáltam volna a szobájából hideg keze vasbilincsként vette körül a csuklómat.
-Alexandra...-szolított meg sovárogva. Tudtam, hogy nehezére esik megkérni.-Várj! Talán mégis csak szükségem van valakire, akinek kiönthetem a szívem.-mondta félszegen.
-Még soha nem csináltál ilyesmit? Mármint, hogy elmondd valakinek a gondjaid?
-De...de az nagyon régen volt, még az emberi életemben. Több mint ötven éve. Talán azt sem tudom, hogy kell. Gyere ülj le.-mutatott egy szabad székre. - Kicsit kimerítő.-Megtettem a kérését még ő velem szembe húzott egy széket felém nyújtva mindkét kezét.- Csináltál hasonlót azelött?- én pedig jeleztem neki, hogy nem.- Nem nagy ügy csak összpontosíts arra amit meg akarsz tudni és ne hagyd, hogy más elterelje a figyelmed.-mondta miközben becsuktam a szemem és megfogtam a kezét.
Pár pillanat után láttam Kate-et miközben mindekit kerülni próbál, hogy ne kelljen magyarázkodjon. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli az eltünésem. Aztán megláttam, hogy nem ez volt az egyetlen probléma. Arrow is napokig aludt ami eléggé aggasztotta Katet viszont kerülte Aishat, nehogy valaki összefüggést csináljon köztük.
"Kate, ne haragudj kérdezhetek valamit?"-szólította meg az egyik őr mielött elvonulhatott volna a saját szobájába.
"Persze."
"Mi van Arrowal? Már napok óta nem jár edzésre és nem láttam máshol sem."
"Sajnos nem tudok többet, mint te."válaszolta végül Kate számomra kicsit eröltetetten.
"Kár. Gondoltam te tudod. A többiek azt pletykálják, hogy megszökött Alexandrával és együtt hancuroznak valahol az erdőben." Ez a kijelentés igazán meglepett, de nem én voltam az egyetlen.
"Miért pont Alexandrával?"-kérdezte Kate félfoggal.
"Mert ő is egy ideje eltűnt"
"Hát meglehet!-mondta végül, de sejtettem mit érez. Tudtam, hogy nem kedvel főleg azok után, hogy rajta kapott Arrowal az ágyban. Igaz nem történt semmi viszont könnyen félreérthető helyzet volt amiből nem kis vitánk volt.
Majd más kép jelent meg elöttem. Kate belépett Arrow szobájába, végig vizsgálva a terepet, mintha bármelyik pillanatban rátamádhatna valaki. Valójában nyomokat keresett ami esetleg leleplezhetné a történteket. Első látásra hibátlan munkát végzett. Sóvárogva leült Arrow mellé aki békésen aludt elöször amióta megismertem. Legalább ezért megérte az egész. Pár hosszú perc után ledült Arrow mellé. Ez a helyzet annyira intimnek tűnt, hogy nem is értettem miért mutatta meg nekem. Aztán rájöttem. Amint Kate álomba merünlt Arrow szinte azonnal kipattant az ágyból. Homlokát ráncolva nézett körül a szobájában. Tudta, hogy valami nincs rendben. Felkelt, elhagyta a szobát, majd néhány perc múlva visszatért becsapva maga után az ajtót, minek zajára Kate is felébredt.
"Mi a baj Arrow?"viszont ő nem is vette számba a kérdését."Mi történt? Mi a baj, mondd el kérlek!"
"Lenne egy kérdésem Kate, de őszintén válaszolj kérlek!"- kérte végül.
"Persze mondd"
"Mi történt itt amég én aludtam?"-a kérdése engem is meglepett. Honnan jött rá? Kate egy pillanatig hezitált.
"Semmi" -suttogta végül. Nos, ezzel garantáltan nem győzte meg Arrowt
"Kérlek, nézz a szemembe és légy őszinte"-kérte meg ismét, viszont láttam, hogy kezdi elveszíteni a türelmét.
"Semmi"-válaszolta ezuttal, határozottan a szemébe nézve.
"Kate, nagyon szépen kérlek légy őszinte velem."
"De hát őszinte vagyok Arrow"akadt ki Kate
"Igazán?"-kérdezte Arrow szkeptikusan-"Akkor mi az a hatalmas karmolas a szekrényemen?"
"Biztos mekarmoltam véletlenul a kardommal"-válaszolta megszeppenve.
"Na és a függönnyel mi lett?"
"Tudod mostanság rémálmaim voltak. Azt hiszem beleengedtem a körmöm, néhányszor. Remélem nem haragszol miatta."-bökte ki végül az eröltetett váaszt.
"Na és mi a magyarázat a szőnyegen levő vérfoltokra?Várj! Tudom! Mikor rémálmod volt elővetted a kardod és megsebesíettél valakit. Akkor sikerült megkarmolnod a szekrényt és átszabdalnod a függönyt. Ennyire hüjének nézel Kate? Ennyire vagy őszinte velem?"-kérdezte ezuttal felháborodottan.
"Arrow én..."
"Nem Kate! Megadtam az esélyt, hogy elmondd amit akarsz. Ha csak ennyire tartassz akkor véget is vethetünk ennek a kapcsolatnak."
"Szakítassz velem egy megkarmolt szekrényért és egy elszakított függönyért?"-kérdezte Kate ugyanolyan ledöbbenve, mint én.
"Nem! Megkértelek, hogy légy őszinte és te szemrebbenés nélkül hazudtál nekem. Csak annyit kérek mondd el,ezuttal miért kaptál össze Alexandrával?"-Tessék?! 
"Ezt a baromságot meg honnan szedted? Nem kaptam össze vele!"-kiabálta Kate nyilván feldultan.
"Hazudsz! Hazudsz! Még ki tudja hányszor hazudtál nekem én pedig gondolkodás nélkül elhittem minden egyes szavad. Hazudsz! Tudom, hogy a vér a szönyegemen Alexandráe és rajtad kivül senki nem volt a szobámban. Vagy mégis?"
Kate arckifejezése megváltozott. Ajaj, nem akartam ezt a részt látni, de mielött bármit is tehettem volna ellene ő megszorította a kezem, jelezve, hogy még csak most jön a java.
"Honnan veszed, hogy Alexandráe? Te ittál a véréből"-dühöngött Kate
"Nem!"-vágta rá Arrow kicsit túl gyorsan, hogy hihető legyen.
"Akkor?!"-ordította ezuttal
"Én..."-úgy tűnik Arrowt ezzel szavak nélkül hagyta.
"Szóval te szakítasz velem, mert egyszer úgymond hazudtam neked, viszont nekem meg kell bocsájtanom ha te megcsalsz a távollétemben!"
"Nem csaltalak meg!"
"Tényleg? Akkor minek nevezhetem azt amikor az ágyban találtalak VELE és éppen cirongattad? Vagy, hogy ittál a véréből és ne magyarázd, hogy nem mert csak így ismerheted az illatát na meg az ízét! Ugye ezek nem számítanak megcsalásnak? Tudod mit? Igazad van. Jobb lesz ha ennek véget vetünk."-ordította Kate majd sarkon fordult, de mielött el tudta volna hagyni a szobát, Arrow elkapta a karját és vissza rántotta.
"Nem hagyhatsz itt csak így! Magyárazatot akarok!"
"Ó nem?! Figyelj csak!"-próbálkozott ismét sikertelenül.-"Eressz el!"
"Nem! Itt maradsz és elmagyarázod ezt az egészet!"
"Ehhez nincs jogod!"-Kate továbbra is próbált kiszabadulni Arrow szorításából aki nem hagyta könnyen magát. Ezuttal viszont mikor kiszabadította az egyik kezét nem tétovázott tovább, hanem lekevert neki egy pofont. Úgy tűnt ez eléggé meglepetésként érte ahhoz, hogy eleressze.-"Ez volt az utolsó rossz lépésed velem szemben."-mondta mikozben kiviharzott az ajtón.
Ekkor minden véget ért és vissza tértem a valóságba mikor megpillantottam Kate könnyes szemeit. Nem kellett magyarázkodjon, pontosan tudtam mit érez. Szerette Arrowt, de ezen a viselkedésen nem tudott túl tenni. Egyrészből a féltékenység amit irántam táplát tudatlanul, másrészt Arrow félrelépése.
-Mit akarsz most tenni?-kérdeztem végül.
-Elmegyek!-sóhajtotta mikozben felált a székről és egy kissebb böröndhöz sétált
-Hova?
-Magam sem tudom, csak azt, hogy messze innen és tőle.
-Biztos ez a legjobb megoldás?- érdeklődtem
-Lehet, hogy az, lehet nem, viszont most így látom jónak. Ne aggódj hercegnő, még találkozunk.
-Remélem, ahogy azt is, hogy más lesz, mint az első találkozásunk.
-Biztos vagyok benne. Ég veled hercegnő és köszönöm, hogy kiönthettem neked a lelkem, már kicsit jobban érzem magam.
-Örülök, hogy legalább ennyit tehettem érted azok után, hogy miattam szakítottatok az adósodnak érzem magam. -így is volt. Igazán büntudatom volt emiatt. Amiota ide jöttem valahogy folyton a kapcsolatukba tapostam , akár akaratlanul is. Pontosan tudom Kate miért nem tűrt meg, csak annak tudok örülni, hogy túltette magát rajta.
-Talán a sors keze. Ha igazán szeretne legalább utánam indult volna, de mint látod nem tette. Azomban már késő.-mondta mikozben becsukta a szemét mintha lezárna egy fejezetet, nagy levegőt vett majd mikor kinyitota engem is meglepett. Mosoly terült el az arcán. Amiota ismerem nem láttam őt mosolyogni.
-Biztos vagy benne, hogy el akarsz menni?-kérdeztem reménykedve.
-Igen. Nem tudnék itt élni, hogy folyton látom őt. Arra gondoltam vissza megyek oda ahol minden elkezdödött, talán ott sikerül összeszednem magam. Ég veleg Alexandra.
-Madya kísérjen utadon, remélem hamar viszont látlak.-mondtam miközben ö atölelt majd kisétált az ajtón ott hagyva engem a szobája közepén szótlanul. Még nem tudtam elhinni, hogy csak úgy kisétált az ajtón én pedig képtelen voltam maradásra bírni. Felelősnek éreztem magam emiatt, csakis az én hibám volt. Ha nem jöttem volna ide ez soha nem történt volna meg. Kate és Arrow még mindig párt alkotnának, Arrow pedig nem szenvedne liderc kisértette rémálmoktól. Órias gombóc nőtt a torkomba előkényszerítve a könnyeket. Hiábavaló volt minden próbálkozás, hogy visszatartsam egy könnycsepp mégis kiszabadult.
"Ó Madya! Miért kell ennyire nehéznek lennie?"
-Kate? - toppant be hirtelen Arrow. Arcán meglepettség és megbánás jelent meg amint mepillantott. -Alexadra én...
-Az elöbb ment el. Ha sietsz még utóléred.-mondtam végül, de nem volt több mint suttogás. Láttam ahogy vivodik magaban majd végül elrohan.
"Szedd össze magad! Nem lehetsz gyenge, nem mutathatod senkinek!"-parancsoltam magamra majd mély levegőt vettem és utánuk indultam. Nem akartam, hogy mindent elrontson, mert tudtam ha most elbaltázza azt az örökkévalosagig bánni fogja. Mire a főbejárathoz értem Arrow utólérte Katet.
-Nem menj el! Sajnálom mindazt amit mondtam!
-Már késő!
-Nem az, minden olyan lehet mint régen...
-Nem! Semmi nem lesz olyan. Már megmondtam, ez volt az utolsó rossz lépésed velem szemben!-mondta miközben kirántotta a karját Arrow kezéből majd kisétált a kapun. Addigra én is Arrow mögé értem.
-Kate!-kiáltott utána, majd hozzám fordult-Mondd hova ment? Kérlek! Áruld el nekem!-könyörgött
-Nem tudom! Ezt nem tőlem kéne kérdezned!-láttam amint összedől egy egész világ benne amit évekig épített.-Arrow...-meg akartam vígasztalni,de nem találtam megfelelő szavakat ebben a helyzeben akármennyire is szerettem volna.
-Kérlek hagyj magamra. Kérlek Alexandra!-könyörgött könnyes szemekkel. Fájt így látnom őt akármennyit is ártott nekem nem érdemelte ezt. Akármennyire is nehezemre esett megtettem amit kért arra gondolva, hogy talán mégis jó ötlet lesz Aishaval tartani...