Holdfény: I. fejezet - Bevezetés 1.rész

Alexandra

… Fucsrán éreztem magam és nem tudtam eldönteni, hogy ez a valóság, vagy pedig csak álmodom az egészet. Korom sötét volt! Még az orrom hegyéig sem voltam képes ellátni. Valami masszív tárgyon feküdtem. Probáltam felkelni, de mozdulni sem tudtam. Nem éreztem a végtagjaim. Uh, ez rossz jel! Mi történik velem? Aztán hirtelen érzés áradt szét a testemen, iszonyú fájdalom hasított belém! Mintha mágján égettek  volna.

Tűzben égtem, de a lángok sehol sem voltak, mégis éreztem forróságukat, ahogy égetik ereimet, sebesen haladva végig az egész testemen. Ordítani akartam fájdalmamban, de torkomat egyetlen hang sem hagyta el. Nem volt mit tennem. Tehetetlenül feküdtem, reménykedve, hogy elmúljon. Ebben a pillanatban öngyilkosságra is kepés lettem volna a fájdalom megszüntetéséért, ha végtagjaim engedelmeskedtek volna. De nem így volt .

Hirtelen vakító fény világította meg a teret, elmulasztva fájdalmamat.

–Kelj fel Alexandra!– szólított meg egy bársonyos női hang, én pedig ellenvetés nélkül engedelmeskedtem neki. Késztetést éreztem, hogy megtegyem, akkor is ha egy idegen. A fény lassan gyengült felfedve azt, ki benne rejtőzött. Gyönyörű volt, akárcsak egy angyal, hosszú földig érő hófehér ruhája ezer színben pompázott  a fényben. Csak a szárnya és a glóriája hiányzott. Kicsit körülnéztem, de nem ismertem fel a helyet. Képtelen voltam megfejteni, hogy hol vagyok. –Nem kell félned, biztonságban vagy!–szólalt meg újra, ahogy közel került hozzám aztán megállt velem szemben.

–Hol vagyok és mi történt velem?–tört ki belőlem a kérdések  sorozata. Hirtelen újra hasogatni kezdett a fejem, visszatért az iszonyú fájdalom. Mintha a rejtélyes nő olvasott volna a gondolataimban. Vagy talán az arcomon látta?

–Újra fájdalmaid vannak, nem igaz? Gyere, majd én segítek rajtad és válaszolok a kérdéseidre is. Gondolom van belőle bőven.– azzal felém nyújtotta a kezét. Nem haboztam sokáig, megérintettem hófehér borét, a fájdalmam a múlté lett.

–Wow! Ezt meg, hogy csinálta?– kérdésemre ő csak elmosolyodott.

–Hamarosan magadtól is rájössz, de előbb mutatok valamit. Gyere!–azzal maga után rángatott egy csillogó kövekből kirakott ösvényen. Jobban szemügyre vettem, amikor megláttam ... Te jó ég! Hisz ezek gyémántok! Még hozzá nem is kevés! Hova kerültem? Körülnéztem jobban megfigyelve a helyet. Az egész táj ragyogott. Tökéletes volt. Még legszebb álmaimban sem fantáziáltam hasonlóról. Talán ez a mennyország?

–Bocsáss meg, de mi ez a hely és miért vagyok én itt?–nyeltem egyet–Talán meghaltam?–A rejtélyes nő nevetni kezdett, hangja messzire visszhangzott, akar egy mennyei dallam.

–Nem. Nem haltál meg Alexandra! Ez csak egy átmeneti állapot. Hamarosan visszatérhetsz a saját világodba, saját életedbe! – ekkor elkomolyodott –De annyit el kell még mondanom neked, hogy életed soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt! Teljesen meg fog változni,  ahogy te magad is! – hangja visszhangzott a fejemben. Nem értettem mire gondol, vagy azt, hogy mi történik velem.

–Ezt, hogy érted?

–Hamarosan magad fogsz rájönni !– Ez a szövege kezdett az idegeimre menni, de próbáltam türköztetni magam, úgy követtem az ösvényen. Egy óriási szökőkúthoz vezetett. A minták alapján ókori lehetett, de mégis töktéletes állapotban volt. A víz minden egyes cseppje gyöngyként ragyogott a holdfényben. De volt valami  furcsa, benne. A vízfüggöny mögött , szellemek táncoltak. Először azt hittem képzelődöm, de a kísérőmre tekintettem, aki mélyen meghajolt, szemét a földre szegezte, majd alázatos hangon megszólalt.

–Megérkeztünk Úrnőm!– a szellemek abbahagytak a táncot és mind engem figyeltek, még az egyik előlépett, vakító fényben emberi testet öltött, majd kilepett a vízből. Oly tökéletes volt, mint amilyet soha nem láttam. Még kísérőmnél is gyönyörűbb. Már inkább isteni, idillikus volt, mintsem emberi.

–Légy üdvözölve, Alexandra!– hangja mennyei angyalének volt. –A nevem Madya, a vámpírok istennője és ősanyja. Biztos tudni szeretnéd, hogy mi történik veled. Nos, a tested épp vámpírrá alakul és csak a lelked van itt, velünk.– minden egyes szót lassan és nyomatékosan mondott, közben folyton a szemembe nézett. Biztos akart lenni afelől, hogy megértem amit mond. – Azért vagy itt, mert te vagy a kiválasztott, a vámpírhercegnő, aki elhozza majd a mágikus világ örök békéjét! – Na ne! Ez már túlzás!

– Én … vámpír és meghozzá nem is akármilyen hanem … hercegnő! – nem tudtam elhinni! Ez képtelenség! Biztos valami tréfa, nem lehet igaz! Vagy mégis?–Az nem lehet! Ez biztos valami tévedés. Hisz én nem vagyok hercegnő és a harchoz sem igazán értek. Hogy tudnék én győzni, mikor meg azt sem tudom: kikkel és kik ellen kell harcolnom? Nem hinnem, hogy én lennek a legjobb választás.

–Ne hitetlenkedj, az istennő sosem téved!– dorgált a kísérőm kegyetlenül, mintha akkorát vétkeztem volna.

–Ne hibáztasd, meg csak most változik át, nem ismeri azt, ami rá vár!–védelmezett Madya.

–Elnézést úrnőm! – esedezett a kísérőm, de mintha nem az istennőhöz, hanem hozzám. Nem értettem miért, hisz semmi értelme nem volt!

–Nos elfogadod a bocsánatkérését?

–Hogy… hogy én ?

–Igen kedvesem, nem is én. Hozzád esedezik, téged sértett meg !– magyarázta mosolyogva.

–Igen, megbocsájtok, csak számomra ez olyan… – kesestem a megfelelő szót erre a helyzetre – fura! – Hát! Nem mondhatnám, hogy ez a legmegfelelőbb.

–Fura?

–Igen! Tudjak, az én életemben, ha azzal fenyegettem valakit, hogy megfojtom, talán...  még akkor sem tudtam volna, kicsikarni belőle egy bocsánatkérést. És itt egyetlen rossz szó elejtése után, a bocsánatomért esedeznek. Nos, számomra ez… szokatlan.

–Emiatt ne aggódj, hamarosan megszokod, de most vissza kell térned a testedbe. Mielőtt elmész egy jó tanács: jól fontold meg, hogy kibe fekteted a bizalmadat! Az ellenség nagyon ravasz!

–És hogy fogok rájönni, hogy kibe bízhatok?

–Magad kell rájönnöd, hogy ki a barát és ki az ellenség!- nem pont ezt a választ vártam és még sok kérdésem volt ezzel kapcsolatban, de nem adott alkalmat, hogy feltegyem őket. Vallámra tette a kezét, majd mormolt valamit, aztán hirtelen felébredtem. De sajnos az igazi rémálom,  még csak most kezdődött…