Holdfény: XII. Fejezet:- Fantasy

Alexandra Szemszöge

Elgondolkodtam azon amit Aisha mondott. Valahogy nem ugrott be a név amit kerestem. Próbáltam visszaemlékezni, hála a vámpírmemóriának, nem esett nehezemre felidézni az álmot.

Két kislány együtt játszik. Az angyal és a vámpír és beszélgetnek, de nem hallom, hogy mit. Kinyitottam a szemem és két kíváncsi tekintettel találtam szembe magam.

–Nem tudom!–Aisha rögtön tudta, hogy mire is értem és elkezdett rajta töprengeni. Csak Flavius értetlenkedett tovább.–Flavius! Négyszemközt szeretnék beszelni Aishaval.–akkor talán könnyebben segítene.

–Azt már nem...–háborgott.–Nem hagyo...

–Flavius! Elég legyen ebből! Vedd már észre, hogy ez a lány nem veszélyes. Nyisd ki a szemed és lásd az igazságot.–Emeltem fel a hangom.

Tényleg elegem volt az örökös védelmezésből. Nem vagyok üvegből, úgy keljen vigyázni rám, mint egy drágakőre, nehogy megsérüljön. Vámpír vagyok az ég szerelméért, méghozzá nem is akármilyen. Szóval meg tudom védeni magam. És Aisha egy légynek sem ártana. Ezt a lelkem mélyén éreztem, hogy egy szelíd természetű vámpírral találkoztam. Nem is értem, miért ítélték veszélyesnek, mikor egyáltalán nem az.

–Rendben!–sóhajtott legyőzötten Flavius–Megbízom benned.–Épp ideje volt.–Csak benne nem.–fűzte hozzá utólag, egy szúrós pillantást küldve az említett személy fele, majd sarkon fordult és elment.

–Ne hibáztasd! Csak azért teszi, mert szeret és kötelességének érzi.–szólalt meg Aisha is miután Flavius hallótávolságon kívül került.

–Tudom! De néha túlzásba viszi.–sóhajtottam–Mit tegyek?–érdeklődtem eltérve a témáról.

–Koncentrálnod kell...

–Próbáltam, –fakadtam ki–de az nem elég!

–Hallgass végig. Koncentrálnod kell, csak kicsit másképp.

–Hogyan?

–Egyfajta transzba kell esned. Olyan lesz, mintha újra álmodnád, viszont sokkal tisztább lesz minden. Kicsit szokatlan lesz elsőre.

–Készen állok.

–Rendben.–ekkor megfogta a két kezem és kért, hogy lazítsak.–csukd be a szemed és lélegezz . Csak az álmod lebegjen előtted. Próbálj meg minden mást kizárni.–Azt tettem amit kért, bár nagyon nehéz volt. Az eszem folyton Arrown járt aki hatalmas csalódást okozott nekem és Flaviuson, ki még a széltől is óvni akart.–Koncentrálj!–utasított szigorúan újdonsült barátnőm. Igaza van . Összpontosítanom kell, a többi problémám csak apróságnak számít. Kis idő múlva csak az álmomra gondoltam. A külvilág zajai elkezdtek tompulni. Aisha hangját is már alig hallottam.

Ekkor hatalmas fénnyel megvilágosult elöttem minden. Megint ugyanott találtam magam. Drágakövekkel kirakott úton, csillogó fák között. És ott voltak a tisztás közepén. Aishanak igaza volt, sokkal tisztább minden. Ekkor eltűnt a szemem elől. Mikor kinyitottam a szemem a lány boldog tekintetével találtam szembe magam.

–Nos?

–Nem tudom. Túl gyorsan véget ért. Miért?

–Alexandra, ez olyan mintha újra álmodnád, de nem álom. Ez egyfajta transz. Itt folyton koncentrálnod kell. Egyetlen pillanatra sem hibázhatsz. Nagyon nehéz és fárasztó feladat. De büszke vagyok rád. Hogy ez a fajta transzba és szükséges a tökéletes nyugalom elérése, ami neked elsőből sikerült, pedig nem egy könnyű feladat.–Jól esett a dicseret, viszont én nem voltam megelégedve magammal. Nem voltam képes megtartani a koncentrációm csak néhány percig, ami elég kis teljesítmény. De nem fogom feladni. Nem ilyen könnyen.

–Tudom.–sóhajtottam–Próbáljuk meg még egyszer.

Ugyanúgy végig csináltuk. Próbáltam minden mást kizárni, nem gondolni semmire, még megvilágosul előttem a kép. Ott voltak a réten. A vámpírkislány és az angyal. Ezúttal viszont nem esett nehezemre közelíteni hozzájuk. Mellettük álltam kívülállóként, figyelve az eseményeket. Majd meghallottam a vámpír csilingelő hangját.

„Gyerünk, kapj el ha tudsz, Fantasy!”-szinte énekelte a szavakat.

„Most nem menekülsz Alexandra!”-vigyorgott gonoszul az angyal.

Szóval igaz? Tényleg én vagyok a vámpírlány? Nehezemre esett elhinni és kizárni azt a rengeteg kérdést ami feltört bennem, de végül sikerült és nem vesztettem el a koncentrációm. Aztán eszembe jutott valami. Talán jobb lenne, nem megidézni az angyalt mindenki előtt. Rá kezdtem el koncentrálni, majd kimondtam magamban a nevét.

„Fantasy!”-ekkor lassan elhomályosodott a kép de nem tűnt el teljesen. Mintha csak átalakulna. Majd megjelent előttem az angyal, de nem úgy, mint álmomban, hanem felnőttként. Egy hosszú fekete hajú szépség jelent meg előttem, földig érő hófehér ruhában angyalszárnyakkal. Csokoládé barna szemeiben a boldogság szikrázott.

„Fantasy!” mondtam ki újra a nevét mire egy boldog mosoly terült e az arcán.

„Alexandra! Visszatértél? És emlékszel rám?”

„Igen és nem! Csak az ismétlődő álmomból tudom, hogy létezel.”

„Madya nem adta vissza az emlékeid.”-Ez nem kérdés volt, hanem egy komor kijelentés, én mégis válaszoltam rá.

„Úgy gondolja több kárt okoz, mint hasznot.”-erre csak meg jobban elkomolyodott. Viszont volt egy olyan érzésem, hogy ő segíthetne ezen a problémán.

„Te viszont vissza tudod adni nekem, igaz?-láttam rajta a meglepettséget.

„Igen, de...” –hirtelen az alsó ajkába harapott.

„De mi, Fantasy?”

„Az fájdalmas lesz. Nagyon is, még egy nagy hatalmú vámpírnak is amilyen te vagy. Tudod, te vérbeli hercegnő vagy, egy aranyvérű, vagyis egy született vámpír. Vannak emlékeid a gyermekkorodból vámpírként, de emberi emlékek is. Ezt mind visszakapni, meg neked is megterhelő lesz.  És te nem engedheted meg magadnak, hogy elgyengülj. Most nem. Az ellenség ezt a pillanatot várja.”

„Nem értem, ha vámpírként születtem, hogy lettem ember?”

„Vámpírként születtél egy királyi családban. Anyád a királyné, nemes harcos volt. A hazájáért és a népéért élt meg harcolt. Apád a király, ugyanezt tette. De számukra a legfontosabb, te voltál. Mikor kitört a háború, hét éves voltál vagyis látszólag. Valójában olyan száz éves lehettél. Tudod a vámpírok, nem öregszenek olyan hamar, mint az emberek, még a születettek sem, csak egy bizonyos korig. Onnantól mintha megállna az idő. A háborúban mindkét szülöd, harcolt. Anyád életét vesztette a harc mezején, titokzatos módon, mert senki sem volt szemtanúja. Apád pedig valahogy megmentett és az emberek közé küldött, aztán pedig eltűnt, hogy nem látta senki többé. A szüleid vesztéről senki sem tud semmi pontosat, a háború ezen részére örök homály borult. Azt sem tudjak, hogyan lettél ember. Ha tudni szeretned, Madya műve volt. A háborút már nem tudta megállítani, viszont téged megmentett mert tervei voltak veled. Én is csak azért tudom, mert az őrződ vagyok és vigyáztam rád amíg az emberek között is eltel.”

„Szóval te voltál az őrangyalom?”

„Nem pontosan. Mi vagyunk Madya jobb keze, mi vigyázunk legfontosabb vámpírokra, az aranyvérűekre. Nem vagyunk olyanok, mint a Bibliában szereplő angyalok. Számunkra az istennő és a védencünk parancsol és mi engedelmeskedünk nekik, ellenvetés nélkül, mert ez a mi feladatunk.”

 Szóval ők egyfajta szolgák. Furcsa volt így gondolni egy angyalra, vagy épp őrzőre, ha már így nevezi magát. Nagyon nehéz lehet nekik.

„Szóval te mellettem voltál mindvégig?” tértem el a tárgyról.

„Igen”-mosolyodott el-„De nem jelenhettem meg előtted még nem kértél rá. Mostanában viszont nagyon magad alatt voltál és muszáj volt tennem valamit. Ezért küldtem rád az ismétlődő álmod, hogy jelezzem, nem vagy egyedul.”

„Én azt hittem Madya volt.”-döbbentem le-„Nagyon köszönöm!”

„Ugyan mit?”

„Hogy mellettem állsz. Most erre van a legnagyobb szükségem.”

„Ezt nem kell megköszönnöd, ez a dolgom.”

„Viszont lenne egy kérdésem.”

„És pedig?”

„Te láttad a háborút!”Ez nem kérdés volt hanem kijelentés, jól tudtam, hogy igazam van. „Azt szeretném, ha megmutatnád nekem is.”

„Biztos vagy benne, hogy látni akarod azt a szörnyűséget ami ott történt?”

„Igen. Tudni szeretném az igazságot a szüleim haláláról. És ez az egyetlen lehetőségem rá.”

„A hatalmad akarod bevetni? Talán sikerrel jársz.”-gondolkodott el-Nos legyen, de ne most. Túlságosan fáradt vagy. Ahhoz, hogy sikerüljön, szükséged lesz az erődre is nem csak a hatalmadra. Pihend ki magad és mikor készen állsz hívj magadhoz.”

„Rendben.”

„Azt hiszem vissza kéne menned.”-mondta témát váltva,  a mosoly is eltűnt az arcáról.-„Csak annyit szeretnék még mondani, hogy ne felétkezz el az édesanyád leveléről, sok mindent megmagyaráz.” Ekkor eszembe jutott a levél melyet a könyvtárban találtam . Gyorsan megtapogattam a felsőm remélve, hogy nem vesztettem el az alá rejtett levelet. Még meg volt.

„Szóval az a levél, nekem szól.”-bólintott-„Mindent köszönök, Fantasy!”

Ekkor nagy sóhajjal vissza tértem a való világba. Sokkal könnyebb volt, mint távozni innen. Furcsa volt visszatérni és iszonyatosan megfájdult a fejem. Aztán megéreztem a fű illatát amin feküdtem és a számba is került. Kinyitottam a szemem. Mit keresek én a földön? Aztán dühös morgásra lettem figyelmes. Mi történik itt? Felemeltem a fejem, de alig tudtam hinni a szememnek.

Aisha újra fekete ködbe burkolózott, iszonyú dühvel nézett szembe ellenségeivel. Nem messze tőle, Démon vicsorgott, ugyanúgy támadó helyzetben állt. Démon? Hogy került ő ide?

Majd szemügyre vettem az ellenfeleket. Hatan voltak. A kastély őrei közül négyen szegeztek fegyvereiket a barátaimra.  Aztán megpillantottam Flaviust és Arrowt kik ugyanúgy sakkban tartották Aishat és Démont.

–Mi folyik itt?–kérdeztem fennhangon, már nem tudtam magamban tartani. Minden szempár meglepetten meredt rám, én pedig értetlenkedve bámultam vissza rájuk.

Mi a franc történhetett itt még én transzban voltam? Fogalmam sem volt róla. Viszont ezernyi kérdés merült fel bennem, melyre nem kaptam választ...